Babilon 2050
Hogy mit takar a Babilon 2050? Önkéntes fiatalok lelkes csapatát.
Azokét, akik nem elégszenek meg a mindennapos tengés-lengéssel. Fiatalok, akik megpróbálják megváltani a világot. A mi generációnknak nem sikerült, de nekik sikerülhet!
Rövid és hosszú távú céljuk között szerepel a „Tanzániai Projekt” megvalósítása. Ezen belül a TAMIHA árvaház működésének és fenntartásának segítése (pl: épületek bérlésének költsége, gyerekek ellátása, ruházat és gyógyszerköltségek).
Hosszútávú céljaik között szerepel egy olyan komplex rendszer kialakítása, ahol a gyerekek vízzel és árammal ellátott házban lakhatnak, ágyban aludhatnak. Terveik között szerepel olyan programot létrehozni, ahol önkéntesek segítenek a gyerekek oktatásában, állatok tartásában, növények termesztésében. Ennek bevételéből fedeznék az árvaház fenntartását.
A Babilon 2050 Mozgalom alapítói: Földes Noémi (FSP lánya) és Vidos Dániel, valamint ifjú barátai.
A Babilon 2050 Mozgalom Kiállítás ma nyílt meg a Kossuth Klub-ban. A kiállítás célja a fiatalok motiválása az aktívabb társadalmi részvételre. A tárlatot Föld S Péter nyitotta meg. Egy kis részlet a megnyitóból:
„Ezek a fiatalok, akik a Babilon Most 2050-et kitalálták, okosabbak, felkészültebbek, mint amilyenek mi voltunk ennyi idős korunkban. Ez azért fontos, mert talán ők véghez viszik, ami annak idején nekünk nem sikerült. Mert, ha valaki már nem emlékezne közülünk, mi is ugyanígy indultunk az életnek. Meg akartuk változtatni a világot. Nem nagy forradalmakat akartunk, csak jól érezni magunkat a világban. Csupán egy kicsit jobbá tenni azt, ami körülöttünk van. És persze a szüleink szemébe mondani, hogy nem vagyunk elégedettek azzal, amit ők letettek az asztalra. Azzal, hogy ők már letettek róla. Hogy ők már feladták, és elfoglalták, az első nekik felajánlott, viszonylag jól fizető rókalyukat. (Később persze mi is ezt tettük – mi mást is tehettünk volna…)
De akkor, 1968-ban, és a hetvenes években, még mást akartunk. Kedvenc mondásunk egy ismeretlen szerző által kitalált graffity volt: legyetek mértéktartók, kívánjátok a lehetetlent!
Akik most a Babilonban benne vannak, remélem, módszeresen mértéktartók és kitartóan kívánják a lehetetlent. „
Kedves Fiatalok!
Szívből kívánom, hogy tervetek valóra váljék, váltsátok meg a Világot!



Hozzászólások
Eddig 15 komment érkezett (
)
1.
boni
2010. 01. 08. 22:10
.... hát ha nem is a világot de magukat biztosan.
(ha ilyenek maradnak) megérdemlik.
Hmmm... de jó is lenne (?) tapsolni nekik, hogy SIKERÜLT!!!!!
2.
ReTRo
2010. 01. 08. 22:38
Én szurkolok.
3.
fsp (látogató)
2010. 01. 08. 22:41
Trixi,kösz.Hogy ott voltatok.És hogy megírtad. Átküldöm a linket a lányomnak. (is)
4.
trixi (szerkesztő)
2010. 01. 08. 22:44
Én köszönöm a meghívást!
Szívből kívánom, hogy nekik sikerüljön!!
Legyenek Ők a NAGY NEMZEDÉK!
5.
alomlato
2010. 01. 09. 0:59
Szurkolok!
6.
Valéria
2010. 01. 09. 8:15
Hát nagyon szoritok nekik
és egyben gratulálok is...
Trixi, köszi, hogy informáltál :)))
7.
trixi (szerkesztő)
2010. 01. 09. 9:24
Már csak arra lennék kíváncsi, ki az a zokniagyú, aki erre a nemes kezdeményezésre mínuszol....
8.
georgia41
2010. 01. 09. 9:30
Minden "világmegváltót" ifjú lelkesedésével megértek, de sajnos annyi okom van, hogy Bonival egyetértsek: csak magukat válthatják meg...
9.
nikikutya (látogató)
2010. 01. 09. 10:14
jó volt látni a sok fiatalt, és azt,hogy ez egy közösség
10.
bimba (látogató)
2010. 01. 10. 15:08
Kedves Trixi, nagyon köszönöm, hogy érdemesnek találtad a Babilont arra, hogy írj róla!
*8, kedves georgia41, ha van egy kis időd, kérlek olvasd el az írásomat a honlapunkon (ide nem írhatok linket, de google-be beírod: babilon 2050 és megtalálod, sajtószoba, közhely címmel)
és láthatod, hogy egyetértek veled.
Senkire nem szeretnénk ráerőltetni semmit, ezért sincs bejegyeztetve még alapítványként, mert azon dolgozunk, hogy ne úgy tűnjön, mintha valami hatalmas igazságnak lennénk birtokában.
Egyelőre egy párbeszédet szerettünk volna elkezdeni, ami egy magazinnak és a kossuth rádiónak adott interjúval és nem utolsó sorban a kiállítással el is kezdődött. Ha nem is leszünk Nagy Nemzedék, ez máris siker a számunkra. Számítunk bármiféle konstruktív kritikára és mindenkit szeretettel várunk a következő kiállításon, ami márciusban lesz.
Köszönöm, hogy ott voltatok és tetszik az elképzelés, sokat jelent nekünk!
11.
bimba (látogató)
2010. 01. 10. 15:11
babilon.networkinglab.net/index.php
de mégis tudok:)
12.
Toszmegosztis
2010. 01. 11. 14:14
szép gondolat
13.
trixi (szerkesztő)
2010. 01. 11. 14:32
meggyógyultál? Hurrá!
14.
evalajos
2010. 01. 11. 16:16
kiegyenlítettem a minuszt:)
15.
kovacsjolan
2010. 01. 13. 21:43
Jó lenne, ha sikerülne..ha csak egy picit is..